• Mihalik György

Kamasz-panasz avagy a kamaszkori kifózis

A kamaszkori hyperkyphosis


A hyperkyphosisról, vagyis túlzott kyphosisról mindig érdemes beszélni, mert serdülők (és felnőttek) millióit érinti, pedig egy kis odafigyeléssel az általa okozott súlyosabb kórképek kialakulása elkerülhető. Ahogyan általában, a gond a kyphosis esetében sem jár egyedül: a gerinc nem megfelelő mértékű háti görbülete láncreakciót indít el, ami kihat a gerincoszlop más részeire, a csatlakozó izmokra és az egész vázrendszerre. Ebben a bejegyzésben a figyelmeztető jelekről és a hyperkyphosis korai megelőzéséről, kezelési lehetőségeiről olvashatsz.


Rövid áttekintés: a gerinc görbületeinek kialakulása


Gondoltad volna, hogy baba korodban a gerincedben még nincsenek görbületek? Egy egészséges ember testében nagyjából 8-10 éves kora környékére alakul ki stabilan a mindenki által jól ismert „S” görbület, amely biztosítja a gerinc rugalmasságát és képességét a sok irányba való elmozdulásra.


Egészséges hát, gerinc görbületei, lordózis, kifózis

A csecsemők gerince oldalnézetből egy nem túlságosan görbe kiflire emlékeztet. Amikor a kicsi először hasra fordul és elkezdi emelgetni a fejét, akkor alakul ki a gerinc nyaki előrehajlása. Ezt követően további hónapok telnek el, míg a gyerek felül és a gerincére ülő helyzetben nehezedő hosszanti terhelés miatt kialakul a háti domborulat. Ez azonban még mindig nem eredményez eléggé rugalmas gerincformát.


A csigolyaoszlop végső formájának kialakulásához szükséges, hogy a baba talpra álljon, elkezdjen járni és felcseperedve egyre változatosabb mozgásokat végezzen. Az álló helyzetben való mozgás és az izmok megerősödése vezet az ágyéki homorulat és a medencei domborulat megformálódásához.

A gerincet oldalsó irányból vizsgálva, az előre, tehát a has irányába domborodó (homorú) görbületet lordosys-nak, míg a hát irányába domborodó (domború) görbületet kyphosisnak hívják.


Kérdezhetnéd, miért okoz gondot a kyphosis, ha gerincünk szerkezetének természetes velejárója? Nos, ebben az esetben igaz a mondás: jóból is megárt a sok – vagyis a háti, illetve medencei kyphosis megfelelő helyen való jelenléte csak egy bizonyos szintig kedvező.


Hyperkyphosis a kamaszkorban


Az egyes kamaszokra jellemző lajhár tartás például ékes példája a túlságosan domború háti kyphosisnak (hyperkyphosis). A háti hyperkyphosis elsődleges oka a hanyag tartás, de nem tehetjük meg, hogy a jelenséget elintézzük egy „Lalikám, húzd ki magad!” kaliberű dorgálással.

Lajhár tartás. Van aki egész életére "úgy marad"

A túlzott kyphosisnak ugyanis változatosabb okai lehetnek annál, mint hogy Lalika nem hajlandó normálisan tartani magát.


Ilyen okok például:


- serdülőkor elején az izomzat nem tud lépést tartani a csontozat hirtelen növekedésével, ilyenkor ún. relatív izomgyengeség lép fel. A törzsizmok nem segítik eléggé a gerinc megfelelő tartását.


- nehéz az iskolatáska.

Gondolj csak bele, adott egy gyerek, akinek az izomzata kevés a gerinc megfelelő pozícióban tartásához. Az instabil gerincre még ráteszünk 10 kilónyi taneszközt.

Lalika hirtelen 190 centisre nő, a többiekhez képest égi meszelő. Viszont visszahúzódó, gátlásos gyerek, legszívesebben elbújna a világ elől. Vajon egyenesen, délcegen fogja magát tartani?

Láttál már ilyen tartást?

- Lali mellett ott van Lola is, aki serdülő lévén szembesül azzal, hogy teltebbé vált, hirtelen mindene máshogy néz ki. A később büszkén viselt keblekre egyelőre csak kellemetlenségként tekint. Amellett, hogy nem szívesen domborít, a mellkason keletkezett plusz súly is előre görbíti hátát.


- Talán nem is gondolnád, de a rossz légzési minta is elősegítheti a helytelen tartás kialakulását. Ha egy gyerek sokat stresszel, gyakrabban folyamodik mellkasi légzéshez, mert az ember a vészhelyzetekre irányuló reakciója során ezt a légzésformát részesíti előnyben. A nyugodt, hasüregi, rekeszizom süllyedésével járó légzésformával szemben ilyenkor feszültté válik a nyak, a vállak izmai, és jobban befeszül a gerincoszlop háti szakasza.


Miért baj, ha a rossz a gerinc helyzete?


Ha a gerinc a normális görbületétől eltérő formát vesz fel, akkor egyrészt nincs megfelelően megtámasztva, másrészt a hozzá csatlakozó izmok –alkalmazkodva az új helyzethez – a megszokottól eltérően kezdenek működni, hogy korrigálják az egyensúlyt. Jellemző, hogy a vállak előreesnek, a mellizmok beszűkülnek, megrövidülnek, gyengülnek a farizmok. Ha belegondolsz, ez már nem csak egészségtelen, de esztétikailag sem túl vonzó.


A hibás irányú és mértékű terhelés idővel a porckorongok kopásához, a csigolyaközti ízületek kopásához, meszesedéséhez vezet, ami idősebb korban fájdalmakat fog okozni. A kezeletlen rossz tartás pedig sajnos önmagát egyre tovább rontó folyamatot eredményez. Ha az időben történt kezelés elmarad, az degeneratív gerincbetegséghez vezethet, ami sajnos nem egy visszafordítható állapot.


Megelőzés – jobb előbb, mint később!


Ahogy minden más kóros állapot kialakulásánál, úgy a túlzott kyphosis esetében is óriási szerepe van a megelőzésnek. Ha az alábbi néhány tanácsot megfogadod, jóval kisebb eséllyel alakul ki gyermekednél a hyperkyphosis.


Táplálkozás az erős csontozatért



Jó, ha a serdülőnek megfelelő „fűtőanyagot” biztosítasz az intenzív növekedés időszakában. Biztosan ismerős a kép: a családi ebéden a növekedésnek indult fiúgyermek gond nélkül belapátol egy fél csirkét körettel, utána szed magának egy mélytányérnyi somlóit, két órával később pedig jelentkezik repetáért.


Nagyon lényeges, hogy ebben az időszakban megkapjon minden fontos tápanyagot, ásványi anyagokat, vitaminokat. Legyen a menüben elég Calcium (sajtok, joghurt, olajos magvak, gombák, káposzta) a csontjai épüléséhez, fehérje az izmok erősödéséhez, és próbáld hozzászoktatni az „értelmes”, rostdús, egészséges élelmiszerek fogyasztásához – ne chips és csoki legyen a vacsora.


Mozgás, mozgás!


Legalább ennyire fontos a megfelelő testmozgás. Mozogjon, sportoljon a gyerek, mert az erős izomzat a gerinc stabilitásának alapja. Az úszás, kézilabda, kosárlabda nagyon hatásos például a hanyag tartás ellen. Ha valaki nem szeretne fiatalon sportágat választani, az olyan természetes mozgásformák, mint a gyakori szaladgálás, labdajátékok, tollasozás, csúszás - mászás is megfelelőek a célra!


Szűrés

Az iskolákban, középiskolákban időről-időre felmérik a gyerekek általános egészségi állapotát. Ebbe beletartozik egy egyszerű ortopédiai vizsgálat is, amelynek során kiderülhet, ha baj van a gyerek tartásával, gerincével. Vedd komolyan, ha erre utaló jelzést kapsz, mert tornával, gyógytornával idejében elkerülhető a nagyobb baj!



Figyelj rá!


A lányod divatozásból folyton nehéz oldaltáskát hord? A fiad fenékig ereszti a hátizsákját, és úgy jár, mint egy ősember? Próbáld felhívni a figyelmüket arra, hogy ez a későbbiekben milyen súlyos problémákhoz vezethet. A legjobb, ha ezt képekkel, példákkal is alátámasztod.


Ugyanebbe a témakörbe tartozik és sajnos a felnőttek tartására is kiható tényező az egész napos számítógép előtt, vagy játékkonzol előtt való görnyedés, a görnyedve ülés, a járás közben folyamatosan nyomkodott mobiltelefon.



Ismerős?


Kezelési módok


Ha úgy veszed észre, hogy serdülő gyermekednél már kevés a háti hyperkyphosis elkerüléséhez a „felvilágosító” beszélgetés és a megfelelő mozgásforma ösztönzése, más megoldás után kell nézned.


Vannak bizonyos gyógytorna gyakorlatok, amelyek igaz, hogy nem annyira szórakoztatóak, mint például a játék a szabadban, viszont alkalmasak arra, hogy visszafordítsák a káros folyamatokat. Az ortopédusnál tett látogatás során kérheted, hogy elmagyarázzanak, megmutassanak néhány a hátproblémát hatékonyan csökkentő gyakorlatot, illetve lehetőség nyílik rendszeres gyógytorna órák, gyógy-úszás órák felíratására is.


A rossz tartás következtében bemerevedett izomzatban lehetnek olyan csomószerű megkeményedések, amelyek fájdalmat okoznak. Ezeknek az úgynevezett trigger pontoknak az enyhe nyomásával, körkörös irányú masszírozásával lazítható az izomfeszültség, megszüntethető a fájdalom.




Rendszeres masszírozással és a trigger pontok kezelésével oldható a merevvé vált izomzat, amit tartósan rugalmassá lehet tenni további lazító-nyújtó gyakorlatok végzésével. Természetesen a nyújtás is csak akkor következhet be, ha előtte a nyújtani kívánt izmok megfelelően be vannak melegítve, át vannak mozgatva.


Sokat segíthet a gerincjóga is, ami a gerinc melletti izmokra koncentrálva harmonikusan erősíti és nyújtja az izomzatot, illetve nem csak magát a mozgásformát foglalja magában, hanem fejleszti a relaxációra való képességet, elősegíti a stresszoldás folyamatát.



0 megtekintés
tobb-mint-masszor-logo.png

© Copyright - Több Mint Masszőr™ - 2019 

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon