• Mihalik György

Alternatív Terápiák 1 - Krioterápia


A hidegterápiás kezelés gyökerei egészen az ókori Egyiptomig vezethetők vissza.

Már ekkor alkalmazták különböző sérülések, gyulladások kezelésére. A mai formáját kb. 30 évvel ezelőtt Japánban alkalmazták először.


Kétféle technikai megoldása ismert, a hidegkamra és a krioszauna.

A kezelés közben a páciens egy fürdőruhát, kesztyűt, zoknit, meleg lábbelit, valamint fül-és szájvédőt visel.


A hidegkamra, mint a neve is mutatja, helységekből áll, amelyek különböző hőfokúak.

Az előtérben kezdünk, amely -10°C-os, innen fél perc tartózkodás után léphetünk be következő kamrába, ahol már -60°C-os a levegő, majd következik a -110 °C-os szoba, ahol egyéni tűréshatártól függően 1-3 percet tölthetünk el.

A krioszauna egy elterjedtebb hidegterápiás technika.

Az eljárás során a páciens egy felül nyitott, nyakig érő, hőszigetelt tartályban állva tölt el 1-3 percet, miközben a testét -110 °C -190°C közötti hőmérsékletnek teszik ki. A levegőt nitrogéngázzal hűtik le. A fázósok is bátran igénybe vehetik, ugyanis száraz hidegről van szó, nincs az a "majd megfagyok" érzésünk kezelés közben. A fagyástól sem kell tartani, mivel a hideg gáz csak a bőr felső rétegét érinti.


Az eljárás célja, hogy elősegítse a sejtek anyagcseréjét, megnövelve azok túlélő képességét, gyulladást és fájdalmat csökkentsen, megakadályozza a görcsöket, megsemmisítse a rosszul működő sejteket. A kezelés következtében új erőre kap az immun-, és endokrin rendszer. Csökken a fáradtság érzet, javul a keringés és a közérzet.

Mi is történik a kezelés közben?

A bőrünk hőmérséklete a bent töltött idő alatt 0-5 °C közé hűl, ezután a vérkeringés fokozódásának hatására 35°C-ra melegszik (32,5 °C a normál bőr hőmérséklet), majd 1-3 órán keresztül fenn is áll ez az állapot. Ennek során a test 1000-3000 kalóriát is felhasználhat. A hidegben eltöltött idő több órán keresztül gátolja a krónikus fájdalmakat, mivel a hideg érzet ugyanazon az ingerületen keresztül jut el a központi idegrendszerhez mint a fájdalom. A néhány perces terápia után kellemes melegérzés alakul ki az egész testben, a fájdalmak jelentősen csökkennek, az ízületek mozgásterjedelme kiszélesedik. A kezelés után ajánlott egy könnyed, egész testet átmozgató torna, amivel fokozhatjuk a hidegterápia hatékonyságát.


Pont emiatt kiválóan alkalmazhatjuk mozgásrendszer eredetű problémák kezelésében:

• kifejezett izommerevséggel járó betegségek kezelése

• krónikus ízületi gyulladások

• a gerinc degenerativ betegségei

• reuma

• sportsérülések után

• gyulladás esetén

• ortopédiai betegségek, nyak-, és derékfájás

• krónikus gyulladásos ízületi és gerinc megbetegedések kezelésére

• degeneratív ízületi betegségek másodlagos gyulladásainak kezelésére

• ízületet és gerincet érintő műtétek utáni rehabilitáció


Hatékonyan alkalmazhatjuk más egészségügyi problémák esetében is:

• egyes autoimmun betegségek kiegészítő kezelése

• érrendszer krónikus gyulladása

• pikkelysömör


A kryoterápia egyéb főbb használati területei:

• depresszió egyes formáinak enyhítésére, ugyanis a kezelés hatására endorfin szabadul fel a szervezetben

• stressz és alvászavarok esetén

• cellulit elleni kezelések

• túlsúly elleni kezelés (1000-3000 kalória felhasználása)

• a szervezet általános fiatalítása

• az arcbőr, arcizmok, ráncok elleni kezelések

• bőr fiatalítása a test különböző területein

• haj kezelése és erősítése

• körmök erősítése és kezelése

• bőrhibák kezelése

• impotencia kezelése, libidó, erekció erősítése

• természetes módon regenerálja a sejteket

• a fizikai és az érzelmi problémák kezelése, ezek működésének javítása

• sebészeti beavatkozások utáni felépülés

• megfázás megelőzése

• fizikai, érzelmi kiváló állapot fenntartása versenyek előtt


Kifejezetten ajánlott mind amatőr, mind profi sportolók számára is.

A különféle testmozgás után a kryoterápiás kezelés bizonyítottan jótékony hatással van a szervezetre. Már akár egy kezelés után megszűnhet a fáradságérzet, a fáradt és túlterhelt izmok ellazulnak, késlelteti vagy akár meg is szüntetheti az izomlázat, felgyorsítja a regenerációt, javítja az izmok terhelhetőségét, növelheti az állóképességet, fokozódik a bőr és a nyálkahártyák, valamint a belső szervek vérkeringése. Ezen kívül megfigyelhető az ödémák csökkenése is, a páciens gyulladáscsökkentő hormonjainak fokozott termelődése következtében. Nagy mértékben csökkenti a sérülések utáni rehabilitációs időt is.


Alkalmazható közvetlenül fizikai igénybevétel előtt is (20-60 perccel), ugyanis a kezelés hatására az izom jobban felveszi az oxigént és a tápanyagokat, ezáltal nő a teljesítőképesség.

Ezeket az előnyeit felismerve már több sportegyesület is rendszeresen alkalmazza versenyzőinél a hideg terápiás kezelést.

Mint minden kezelésnek itt is ismertek kontraindikációk:

• súlyos általános állapot

• akut szívinfarktus és infarktus utáni rehabilitációs időszak

• agyi vérkeringés zavar

• súlyos magas vérnyomás

• lázas állapot

• tüdő TBC aktív stádiuma

• rosszindulatú daganat

• egyéni hidegintolerancia

• terhesség

• 10 év alatti életkor

Összegezve, a teljes test kryoterápia egy rendkívül hatásos módszer, akár egészségügyi probléma esetén alkalmazzuk, akár sportolói szemmel nézzük, vagy egyszerűen csak közérzet javításra akarjuk használni. Segíti a test egészségének megőrzését, erősíti az immunrendszert és fokozza a szervezet teljesítő képességet, a hideg "sokk" következtében beindul a szervezet öngyógyító folyamata.


#alternatívterápia #kryoterápia #hidegterápia #hidegszauna #krioszauna #kryoszauna

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
tobb-mint-masszor-logo.png

© Copyright - Több Mint Masszőr™ - 2019